"A Samsung két új netbookot mutatott be, melyek N110 és N120 típusjelzéssel lesznek elérhetők. A gépek szokás szerint Intel Atom processzorral érkeznek, ebből is az N270 jelölésű modellel, mely 1,6 GHz-es órajelen üzemel. Az alaplapi lapkakészlet szerepét nem meglepő módon az Intel 945GSE tölti be, a 10,1 hüvelykes kijelző 1024x600 pixelét pedig a GMA950-es integrált grafikus processzor rajzoltatja ki. Az 1 GB kapacitású rendszermemória egy darab DDR2 SO-DIMM modulból áll, az adattárolásról pedig egy 160 GB-os SATA merevlemez gondoskodik.
A termékek kommunikációs lehetőségeit a 802.11b/g Wi-Fi, a 10/100 Ethernet és a Bluetooth 2.0+EDR biztosítja, USB portból pedig hármat kapott. Ezenkívül mindkét netbook tartalmaz egy 1,3 megapixeles webkamerát és egy kártyaolvasót, mely SD, SDHC és MMC memóriakártyákat fogadhat.
A 25,2 x 3 x 18,5 cm-es N110 hatcellás, 5900 mAh-ás akkumulátora a vállalat közleménye szerint 9 órás üzemidőt képes biztosítani, míg a 27,2 x 4,3 x 18,8 cm méretű N120 szintén hatcellás, de csak 5200 mAh-ás egysége 6 órás használatra elég. Az utóbbi netbook nagyobb méretéből adódóan természetesen nagyobb billentyűzettel is rendelkezik, emellett az N120 2.1-es hangrendszert is tartalmaz, míg az N110 sztereó hangszórópárral érkezik.
A Samsung N110 és N120 már elérhető a nagyobb webáruházakban és üzletláncokban, az előbbiért 469, az utóbbiért pedig 459 dollárt kell fizetni."
(Forrás: Prohardver)
Na szóval itt ez a szép kis Nootebook, most direkt csak a fehérről raktam ki a képet, mivel már kissé egyhangúnak tartom a fekete kütyüket. Ez az N120as, ami az a fentebbi képen látható. Ennek tetszik a forma terve. Van egy kis kerekts ott ahol kell. Az üzem idejéről annyit, hogy az N120 csak 6órát bír így ebből a szempontból a fekete verziója az N110 a maga 9órájával szimpatikusabb. Az N120nagyob billentyűzet és 2.1 hangrendszerével nállam kiütéssel győzött. Vagyi, ezek az "extrák" kiváltották az üzemidő külömbséget. csak a fehér ne koszolódna annyira :D
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.